Az interjúban Jónai Éva Hava több olyan pontra is rámutatott, amit lehetett volna másképp csinálni, vagy amit érdemes lenne a jövőben változtatni. Ezekkel a pontokkal azért érdemes foglalkozni, mert a jövőt illetően hasznos lehet ezeket mérlegelni, illetve hasonló kezdeményezések számára segítséget jelenthet tudni, hogy mik lehetnek a „gyenge” pontok.
Az első ilyen „gyenge” pont a menedzselés és reklám, amiről Hava annyit mond, hogy „az az igazság, hogy énnekem nincsen valahogy indíttatásom, vagy energiám erre (...) az, hogy én a tréningjeimet népszerűsítsem az országban, vagy akár külföldön, ebbe én nagyon csekély energiát tettem. Ahhoz képest, hogy mennyit lehetne.”[1] Ez a reklám nélküliség is több száz embert vonzott eddig, a kérdés az, hogy a jövőt illetően elég lesz-e? A társtrénerek egyre gyarapodó tréningjeiről még bizonytalanabb a tájékozódás, a jelenlegi formákban (honlap, e-mail) elsősorban azokhoz jutnak el, akik már tagjai a hálózatnak.
A következő dolog, ami a mai „minőségbiztosított” és a profitot pontosan kalkuláló, üzleti terveket készítő világban meglehetősen szokatlan az, az adatok, a résztvevők adminisztrálásának hiányos nyilvántartása: „nem szoktam ezekbe sok energiát tenni, mert ha tettem volna, akkor most sokkal jobban lennének az adatatok vezetve. Például ezt csinálnám másképp, hogy ha tudnám, de hát így tudtam, hogy így legyen ez adminisztrálva vagy vezetve.”[2] Ezért is csak becsült számok vannak az eddigi résztvevőkről, pedig „nagyon fontos az, hogy megünnepeljük és értékeljük azt, ami történt, és az talán megihleti és megerősíti a többieket, hogy igen ezért érdemes és van ilyen, és ezt tovább lehet vinni. Igen. Úgyhogy jó, így élő már nekem ez a dolgozat”[3] -mondta Hava az interjú során, elismerve, hogy a száraz számok nagyon is élők, lelkesíthetők lehetnek.
Harmadiknak említi azt, hogy az önálló tanulást, fejlődést is jobban szeretné támogatni: „Jó volna, ha annak lenne egy kerete, hogy ezalatt a tréning alatt mindenki magának is kutasson, olvasson. Ezt így még nem tudtam megoldani.”[4]
Végül, talán a legfontosabb, az, amit a saját tudatosságának szintjéről és az ezzel kapcsolatos nehézségekről mondott: „Az én belső fejlődésem, tehát a belső konfliktusom, azt is mondhatnám, hogy bárcsak megvilágosodott lettem volna, mikor elkezdtem.”[5] Itt elsősorban az „ínség tudatosság” jelentett gondot, vagyis az a félelem, aggodalom, hogy főállású trénerként meg tud-e élni. Ezt még tovább nehezíti az a lényegében ellentmondásos helyzet, hogy társtrénerek képzésével végső soron a saját „konkurenciáját termeli”. Itt tehát feszültség van a biztonság iránti alapvető szükséglet és a között magasabb rendű szükséglet között, hogy az EMK terjesztésével hozzájárulhasson egy békésebb, harmonikusabb világhoz. Ezt az ellentmondást, csak a belső fejlődés, az a magasabb tudatosság oldhatja fel, amelyet „bőség” tudatosságnak is nevezhetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése