A kommunikáció forradalmi változásának lehetünk tanúi napjainkban. A kommunikációs eszközök segítségével hihetetlenül könnyen és gyorsan elérhetünk szinte bármikor, bárkit, bárhol is van a Földön. Az Internet lehetőséget biztosít arra, hogy leveleink másodpercek alatt eljussanak a kívánt személyekhez, továbbá módunk van arra, hogy telefonálás közben lássuk azt, akivel beszélünk akkor is, ha az éppen a világ másik felén tartózkodik. A televízió és rádió segítségével egyszerre több millió emberhez jutathatjuk el üzeneteinket. Korlátlan mennyiségű információt szerezhetünk minden minket érdeklő témáról.
Azonban ezek a csodálatos lehetőségek mégsem oldották meg az Emberiség nagy problémáit, sőt talán még hozzá is járulnak az emberek közti kapcsolatok kiüresedéséhez, a személyes kommunikáció háttérbe szorulásához. Így sok esetben nem beszéljük meg a problémáinkat, és ez később konfliktusokat eredményez.
Ma az egész világban, de Magyarországon különösképpen megnőtt a stressz és ezért az embereknek egyre nagyobb igényük van arra, hogy másokkal megbeszélhessék problémáinkat, gondjaikat.
Kopp Mária kutatásaiból[1] kiderül, hogy a magyar férfiak halandósága a kilencvenes évek óta sokkal rosszabb, mint a 60-as években volt. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy ezt nem az egészségügyi helyzet romlása idézte elő, hanem a minket érő stressz és a stressz kezelésének módja. A nőknél viszont nem romlottak a statisztikák a várható élettartamot illetően, pedig őket is ugyanazok a külső hatások érik, mint a férfiakat.
Csermely Péter biokémikus a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában a következő választ adja az általa feltett kérdésre:
„Mit nem tudunk mi, férfiak, amit a nők tudnak? Kopp Máriáék vizsgálata, a Hungarostudy rengeteg lehetséges okot jelölt meg. Ebből egyet, a legfontosabbat emelném ki. Ha stressz ér bennünket, a férfiak tipikus válasza a kompetíció. Uraim! Ha stressz van, mi könyöklünk, harcolunk, gyilkolunk és szorongunk amiatt, hogy ezt kellő hatékonysággal tudjuk-e elvégezni. Ezenközben stresszhormonunk, a kortizol szintje megnő, gátolja az immunrendszerünket és hajlamosít a legváltozatosabb betegségekre. Jön a szívinfarktus, a gyomorfekély, a rák, és szép lassan kihalunk.
Ezenközben a nők? Ők ezenközben kooperálnak. Kiöntik, ami a szívüket nyomja, boldognak, boldogtalannak. És megnyugodnak, túlélik a bajt. Uraim! Nem lenne itt az ideje megtanulni ezt?”[2]
Tehát a nők tudnak valamit, amit a férfiak nem. Ez a valami a nők kommunikációjában keresendő, hiszen ők nem tarják magukban a problémákat, hanem kibeszélik azokat. Sajnos azonban ma egyre kevesebb olyan hely, társaság van, ahol nyugodtan és szabadon mondhat bárki bármit úgy, hogy másokat ezzel ne sértsen meg.
Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) viszont egy olyan nyelvhasználatot és gondolkodásmódot tanít meg, aminek segítségével minden szituációban képesek vagyunk úgy kommunikálni, hogy másokat nem sértünk meg és mi sem sértődünk meg. Az EMK mentes az ítéletektől és ezért nem a vádat halljuk meg a másik ember szavaiból, hanem annak érzéseit és valódi szükségleteit.
Tehát, ha elkezdjük tanulni és használni az EMK-t, akkor egy olyan közösségbe kerülünk, ahol mások meghallgatnak minket, és mi is megtanulunk úgy kommunikálni, hogy képesek legyünk másokat is meghallgatni ítéletek nélkül. Így sokkal jobb lesz az életünk, hiszen több valós információ jut el hozzánk és egy mélyebb, élőbb kapcsolat alakul ki önmagunkkal is és másokkal is.
Az EMK mentes a pártpolitikától és az egyházaktól, így mindenféle ideológia megfér benne, amely tiszteletben tartja a másik világnézetét.
Leendő művelődésszervezőként nagyon izgalmas témának érzem egy olyan „hálózat” bemutatását és elemzését, mely napjainkban rohamosan bővül világszerte és hazánkban is. A hálózat ráadásul nem profitorientált, célja csak az, hogy minél több emberrel megismertesse az erőszakmentes, más néven, az együttműködő kommunikációt, és így segítsen az emberek életét békésebbé, szebbé és teljesebbé tenni.
Napjainkban egyre fontosabb az is, hogy ne hagyjuk abba a tanulást és lehetőleg, -mint egy jó pap- holtig tanuljunk, azért hogy jobban megfeleljünk az állandóan és egyre gyorsabban változó körülményeknek. Harangi László megfogalmazásában „az egész életen át tartó tanulás olyan kora gyermekkortól késő öregkorig tartó kognitív folyamat, amely magába foglalja a formális, azaz az iskolai oktatást éppen úgy, mint a nonformális (bizonyítványt nem adó, kötetlen, öntevékeny szervezetek keretei között végbemenő, nálunk a közművelődési jellegű), valamint az informális (családi, munkahelyi, a széles társadalmi környezetben történő) tanulást.”.[3] Az EMK erre is tanít és buzdít minket. Érdemes tehát bemutatni, hogy hogyan éri el, hogy folyamatosan tanuljunk, járjunk újabb és újabb tréningekre és közben mi is tanítsuk meg azt, amit mi már tudunk azoknak, akikkel hétköznapjainkat éljük. Köztudott, hogy tanítva lehet a legjobban tanulni és a tanár nagyon sokat tanul a diákjaitól is. Mindennapjainkban foglalkoznunk kell a beszédünkkel, az erőszakkal, és az emberekkel, tehát az EMK-val.
Kutatási kérdésem azt célozza, hogy az EMK miben különbözik a hétköznapi kommunikációtól? Kik, miért, hogyan és mennyit tanulják, alkalmazzák és terjesztik az EMK-t?
[1] Kopp Mária, Skrabski Árpád: Mi történik velünk? 2007. január 20. Szeged
http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=1665&articleID=5583&ctag=articlelist&iid=1 Letöltés ideje: 2008.02.13.
[2] Csermely Péter (2005): Hálózatok sejtjeinkben és közöttük ,http://www.mindentudas.hu/csermelypeter/20050911csermely.html
Letöltés ideje: 2008.01.26.
[3] Harangi László (2002): A „life long learning” paradigma és hatása a magyar közoktatásra. http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=nyitott-13-Kopataki-egyeni
Letöltés ideje: 2008.01.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése